2022 07 17

30 év alatt a technika rengeteget fejlődött. Még emlékszem amikor a stúdióban kazettás magnó lejátszók voltak és a ha nem is a kurblis de már újnak semmi szín alatt nem nevezhető lemezjátszók. Érdekes volt a beállításuk is, azonnal adásra készen, hogy az úgy hallatszon, ahogy az kell. A kazettás magnókat ceruzával vagy kis ujjal kellett mindég egy kicsit visszatekerni, hogy aztán pont ott kezdődjön ahol azt elterveztük. De a lemez játszókat is egy negyed fordulattal vissza kellett tekerni. Ezt csak azért mondom el, mert hatalmas utat tettünk meg azóta. A digitális eszközök valóban forradalmat hoztak a szakmában. Aztán jött az internet. Nos ez valóban tágra nyitotta az ablakokat a világra. Itt valóban a rádió elérhette igazi potenciáját. Ennek a hatalmas fejlődésnek megvoltak a maguk kihívásai, buktatói és a felfedéssel együtt járó szépsége. Pl: nem működik az internet vagy épp lassú, de az is lehet, hogy hullámzik. Szóval van néha vele baj. DE és itt jön az a téma, amiért mind ezt elmondtam.30 évünkbe került mire Dél Amerikába eljutottunk, mégpedig Kasza Krisztina segítségével. Krisztina az Uruguay-i Montevideoban él, Magyarországon született és néptáncos. Kedves Krisztina hiába van a legmodernebb technikai felkészültség, ha nincs ott egy emberi hang, amely átjön az éteren és eléri hallgatóinkat. A hang hordozza magában az érzelmeket, a tudást, az információt, a témákat. Ez az ami számít! Te mindezt elhoztad nekünk és hallgatóinknak gyönyörű magyarsággal. Hallgatóink nevében is köszönet neked, hogy ezt felvállaltad. Ami az adást illeti. Remek lett. Téma dömpingben „szenvedünk”, ami egy szerkesztőnek hatalmas segítség. Kollégák hozzák a jobbnál jobb riportokat és ötleteket, ami mind azt szolgálja, hogy színes és élvezhető legyen az adás. Okvetlenül hallgasd meg, mi adjuk nevünket műsorunk minden részéhez. Ne feledd Nagy Vendel Internetes irodalmi magazinját megtekinteni, a neve M E G S Z Ó L A L O K. Aki már több mint 10 valahány éve szorgalmasan szerkeszti az a mi barátunk Nagy Vendel. Csodát fogsz benne találni. Iratkozz fel a honlapjára. Így egy magas szintű irodalmi magazin részese lehetsz.

Ha tetszett a mai adás akkor kérlek osszad meg barátaiddal, rokonaiddal. Köszönjük