Klebecskó Árpád

arpadk120@gmail.com

Én a rádiózással igen fiatalon kapcsolatba kerültem. Szabadkán, a délvidéken ahonnan származom, középiskolás koromban pottyantam bele az akkori Szabadkai Rádió magyar műsorának Fiatalokról Fiataloknak szóló zenés szórakoztató magazin szerű műsorába mint műsorvezető. Minden szombaton déltől délután háromig mentünk élőben az éterbe. Ne felejtsük, hogy ez még jóval az internet megszülette előtt volt a ’80-as évek elején, de ennek ellenére a műsor nagyon hallgatott és sikeres volt mint délvidéken mint az anyaországban is egyformán, ameddig csak a műsorszórás hullámai el tudták vinni hangunkat.

Itt ausztráliában is, miután kivándoroltunk feleségemmel a ’90-es évek elején, bedolgoztam egy ideig az akkori 2000FM magyar nyelvű műsorába mint hírbeolvasó. A későbbiekben Ilosvay Kati és Guszti hívott meg, hogy a 2RRR magyar adásába működjek be amikor tudok.

Szerintem a rádió egy olyan médium, amely még nagyon sokáig nem megy ki a divatból és fontos szerepet tölt be most és fog is még betölteni a jövőben is azzal, hogy élő szóval, anyanyelvünkön, beszéddel juttassa el az aktuális információkat a hallgatósághoz, mégpedig gyorsan, olcsón és minimális technológiával.

A jelenlegi együttműködésem a Magyar Rádió Mozaik műsorral abból adódik, hogy a szakmai hátterem lévén számítástehnika, felkértek arra, hogy segítsek felállítani egy új, modern kinézetű honlapot a rádió műsor számára. Én szívesen elfogadtam ezt a kihívást hogy legyek „webmaster” és remélem mindenkinek tetszik majd az eredmény.