2023 02 05

Hű, ma mindenki kitett magáért és ez meg is látszott a programon, színes, vibrált és érdekes lett. Ugyan akkor olyan témákkal foglalkoztunk amivel a mai kor emberének itt a diaszpórában feltétlen kell, hogy foglalkozzon, pl: gyermekeink oktatásával a magyar iskolákban, ahol szemtől szembe oktatják a nebulókat, ahol nem csak a tudást adják át hanem ezáltal egy közösséget alkotnak, ami az itteni megmaradásunkat segíti elő és azt a kultúrát, amit mi hűséggel szolgálunk. Szerencsére vannak lelkes tanáraink, akik keretet adnak mind ennek, nevelik gyermekeinket és unokáinkat. S közben közösséget építenek, ami aztán a gerincét képezi a diaszpóra magyarságának szerte a világon. Peredi-Blaskó Csillát (Magyar Iskola Sydney) igazgatóját szólaltattam meg a tennivalókról, a tervekről és a jövő generációjára vonatkozó lehetőségeiről. Ez az a riport, amit mindenképp érdemes meghallgatni. A másik ami engem személyesen érint, az a mesterséges intelligencia szerepe a művészetben. Milyen hatása van a gépnek a képzőművészetre. Érdekes és izgalmas jövőt hozunk nektek. Akivel beszélgetek Diák Mónika festőművész, tanár. Természetesen ezen kívül még nagyon sok olyan riport, helyi beszámolók és az elmaradhatatlan irodalom hangzott el. Petőfi év van és Katalin hozott egy remek (kevésbé ismert verset). Összességében remek lett, ne hagyd ki, nézz bele, kattints rá. S természetesen Ne feledkezz meg barátunkról, Nagy Vendelről akinek a M E G S Z Ó L A L O K internetes irodalmi magazinja van és népszerű. Nem is csodálkozom, hisz nagy tudással, lelkesedéssel és apai bábáskodással néz a magazin után, amit lassan már 5 kontinensen lehet elérni. Amennyiben tetszett a program kérlek kapcsolódj bele s ha van rá mód osszad meg barátaiddal, ismerőseiddel. Köszönjük.