2025 05 11


Ma bent volt a stúdióban Garamhegyi Edit szerkesztő kollégám és ilyenkor minden és annak az ellenkezője is megtörténhet. Így volt ez ma is. Tabu témákról beszélgettünk és valahogy a biblia is szóba jött, annak úgymond pikáns részletei.( most direkt írom így le, de az adásban sokkal közvetlenebbek voltunk). S ez adta az ötletet, hogy beszélgessünk róla adásban bizonyítva, hogy mindent el lehet mondani csak meg kell választani szavainkat és ami lényeges, hogy hitelesnek kell lenni. Kiváncsi vagyok a véleményetekre. Egyébként egy fergeteges program jött össze. Megszólaltattunk két tanárt, Dr Tóth Gergőt Amerikából. Zenetanárt és tárogató művészt Terék Józsefet, aki az egyik szervezője Sülysápon a VI. Tápió menti Népdaléneklés Versenynek, amelyen általános iskolások vesznek részt. A népzene fontosságáról beszélgettünk. De megemlékeztünk az édesanyákról is mert az angolszász világban most van ez a nap. Ennek örömére írtam egy kis szösszenést. Összességében rém élveztük az adást és itt szeretném felhívni a figyelmet barátainkra, akik velünk vannak már egy jó ideje. Megszólalok internetes irodalmi magazin és a Meseszó Egyesület, ahol a szebbnél szebb népmesét hallhatod és olvashatod. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg barátaiddal. Köszönjük