
Hét közepén még nem volt semmi elképzelésem, hogy mi megy adásba. Aztán úgy péntek magasságában már volt egy riportom meg egy ígéretem, hogy igen ott leszek, megjövök ne aggódj. Vasárnap adás előtt két órával összeállt a program úgy, hogy időzavarba jöttünk és ki kellett valakit hagyni, mondván most melyik ujjamat harapjam meg. Hát így megy ez a rádiózás. Viszont remek lett, sok érdekes embert hoztunk össze és az adás után Katival átöleltük egymást, mondván: hű ez jó lett!! Ami a tartalmat illeti, az ma különösen organikusan jött létre. Ötletek, emberek, csak egyszerűen megjelentek a színen és olyan érdekes dolgokat mondtak, hogy mi csak tátott szájjal hallgattuk. Itt szeretném mondani, hogy jövő héten a Moocooboola fesztivál miatt nem lesz megtartva a magyar adás. De kárpótlásul egy zenei programot fogtok kapni, ezzel is próbáljuk az év közbeni kimaradt zenét pótolni. Gyertek kapcsoljatok rá mert érdekes lesz. Mi itt a rádiónál támogatjuk a „ Megszólalok” internetes irodalmi magazint, Véghelyi József főszerkesztő irányítása alatt. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg az ismerőseiddel. Köszönjük!!