2022 04 10

Ma egy könnyű napunk volt. Maga az egész hét pörgős volt de a végén eredményt értünk el. Sok okos, értelmes emberrel találkoztunk és vettük mikrofon végre gondolataikat. Jakab Istvánnal a magyar parlament alelnökével és Dr Sárdi Péter államtitkárral találkoztunk a Sydney-i konzulátuson, s egy jó építőjellegű beszélgetést ejtettünk meg többedmagunkkal. Tájékoztattuk vendégeinket a Sydney-i Magyar diaszpóra helyzetéről, örömeiről gondjairól. Ennek a beszélgetésnek része volt ez az interjú amit Jakab István alelnök úrral vettem fel. Megnyugtató, hogy vannak tervek s van energia és akarat, hogy ezek a gondolatok egy nap megvalósuljanak. Ilosvay-Egyed Katalin csinált egy interjút a Magyar Iskola Szülői Munkaközösségének vezetőjével, aki a Nyuszi bulit szervezte kint a Délvidéki Klubban. Jó látni, hogy a Covid okozta károk kezdenek eltűnni és már lehet közösségben együtt ünnepelni. Megemlítendő, hogy több mint 90 gyermek volt a Délvidéki házban plusz természetesen a hozzájuk tartozó szülök is. Hatalmas siker. Gratulálunk a szervezőknek, tanároknak és szülőknek.

Költészet napjáról is megemlékeztünk. Vers részletek hangzottak el Nagy Vendeltől, Márai Sándortól és József Attilától. Itt jegyzem meg, hogy Nagy Vendel a „Megszólalok” internetes magazin főszerkesztője, és a Rádió Mozaik Sydney lelkes támogatója. Nézz bele a folyóiratba, s valóban magas színvonalat találsz. S ha van benned irói véna ez a magazin a tied. Ne feledd M E G S Z Ó L A L O K internetes irodalmi magazin . Ha tetszett a program, kérlek osszad meg bartátaiddal és rokonaiddal, hadd terjedjen a szó.