2026 09 06

Add a little bit of body text – 1


Amikor az ember azt hiszi, hogy a következő generáció egy fabatkát sem ér és csak időpocsékolás velük foglalkozni, akkor egyszer csak beleütközik valakibe, egy fiatal emberbe Mónus Benjaminba és rádöbben, hogy tévedett. Igenis vannak olyan fiatalok, s ők alkotják a többséget, akik gondolkodnak, nemzetben, tisztességesek, udvariasak és pimaszul fiatalok. Nos ez a generáció az, amelyik majd kikaparja a gesztenyét anélkül, hogy polgárháborút okozna és felfordulást. Én amikor meghallottam Benjamint beszélni egy kerekasztal beszélgetésen leesett az állam és rögvest ráuszítottam Kiss Ágnes budapesti tudósítónkat, hogy keresse meg. Az eredmény szenzációs lett. Hallgasd meg. A második amit ajánlanék az Útravaló, 1 óra magasságában, a szerencséről. Kinek van szerencséje. Természetesen ezen kívül még mások is szerepeltek az adásban, művészek, egy remek szakács Les Adam, Panni, a KCSP-s, akit a jó Isten küldött közénk. Szóval színes lett az adás. Itt jegyzem meg ha netán Erdélyben jársz és eljutsz Székelyföldre, ha megéheztél feltétlen keresd fel az ALMÁRIUM kisvendéglőt. Homoródalmáson találod meg. Állítólag a csülkös bablevesért sorban állnak az ajtóban. De ha már bejutottál ajánlom, hogy nézz bele a MEGSZÓLALOK internetes irodalmi magazinba, értéket fogsz találni. Nos ha tetszett az adás kérlek osszad meg barátaiddal, ismerőseiddel.