2021 Június 13 adás számunkra egy élvezet volt. Több szempontból is, hiszen az Internet segítségével eljutottunk Amerikába, Georgia államba és megismerkedtünk egy remek magyar családdal, aki álmaikat a magyar közösségben és annak szervezésében látják megvalósulni. Szívet melengető volt a beszélgetés. Kiss Ágnes hozott két interjút és az egyik érdekesebb volt, mint a másik. Egy aktualitás egy kiállításról. A másik egy gondolatról, ami úgy néz ki, hogy kezd testet ölteni, a diaszpórával való szorosabb kapcsolatot keresi a zene világán keresztül. Ez a gondolat szerintünk egy remek dolog és remélem lesznek olyan magyar közösségek, akik belekapcsolódnak ennek az ötletnek megvalósításába akár itt Sydneyben, vagy a diaszpórában máshol. Volt még egy riport egy nagyon tehetséges felvidéki egyetemista hallgatóval, Csobády Csillával, aki a Felvidéki Diákkör konferenciájáról számolt be nekünk. Szabó Gábor evangélikus lelkész gondolatait vittük magunkkal útravalónak. Végezetül Kolozsi Erzsébet mindig izgalmas Ausztrália történelme hangzott el. Tetszett a műsor? Ha igen osszad meg rokonaiddal, barátaiddal, imerőseiddel, hadd terjedjen a szép szó. Köszönjük. Legyen egy szép heted.