2021 03 21 Adás

Biztos ismered azt az érzést, amikor valami úgy igazán összejön. Amikor az élet olyat teremt, amit csak ritka pillanatokban lehet látni. Szóval a mai adás ilyen volt. Maradtunk az 1848 március 15-i évfordulónál, hiszen ez meghatározó volt jövőnkre, jobban mintsem gondolnánk. A riportok mind remekek voltak. Szeretnék személy szerint megemlíteni négy személyt, aki szerepeltek:  Pétes Adél 6 évest, Harasta Dániel  egyetemistát,  Dr. Nové Béla egyetemi tanárt, történészt, dokumentum filmest, kutatót és utoljára, de nem utolsó sorban Pénzes Ottót, a Képes Géza Általános iskola igazgatóját Mátészalkán.  Miután meghallgattad a műsort reméljük azt a következtetést vonod le, hogy valamit nagyon jól csinálunk (igen még van mit javítani), de az az alap amire építünk  az az 1848-as márciusi ifjak öröksége, az megbízható és örök. (Függetlenül attól, hogy Karácsony Gergely Budapest polgármestere nem tette ki a közterekre a magyar lobogókat nemzeti ünnepünkön, lelke rá.) A magyar nemzeti tudat jó kezekben van és szilárdan beleépült a magyar lelkiségbe.

Ha úgy érzed, hogy a program jó, kérlek oszd meg másokkal, oszd meg a nagyvilágban, nekünk ez sokat jelent, had terjedjen a jó szó. Köszönjük